A földmérés egyrészt a föld felszínének és a rajta található objektumok helyzetének és méretének nagy pontosságú meghatározásával és térképezésével foglalkozik. A tervrajzokon ill. térképeken található „tervezett” pontok (pl. utak, telkek, épületek határpontjainak) terepen történő kijelölése szintén a földmérő mérnök feladatai közé tartozik.
A földmérés és geodézia a köznyelvben ugyanazt a tevékenységet takarja, mindkettőt a földmérők vagy más néven geodéták végzik. Egy árnyalatnyi eltérés azért megfigyelhető a szavak használatában. A földmérés ugyanis inkább a „hétköznapi” gyakorlatiasabb tevékenységet fedi le (pl. telkek felmérése, utak kitűzése, földhivatali nyilvántartás aktualizálásához szükséges terepi mérések elvégzése, míg a geodézia inkább az elméletre helyezi a hangsúlyt. A szakmán belül egyértelműbb elnevezések az ún. alsógeodézia, ill. a felsőgeodézia kifejezés. Előbbi inkább a földmérésnek feleltethető meg, utóbbi pedig a geodéziának.
Míg a felsőgeodézia a szakma elméleti kérdéseivel foglalkozik (pl. a geodéziai alappont hálózatok vagy a Föld alakjának nagy pontosságú meghatározásával), addig az alsógeodézia ezen ismereteire támaszkodva a gyakorlati megvalósításra összpontosít.
A hétköznapi életben azonban a geodézia és a földmérés egymás szinonimájaként használatos.
GEODÉZIA CÉGES ÜGYFELEINKNEK
Az ingatlan-nyilvántartást érintő, hagyományos ingatlanrendezési földmérési feladatokon (telekhatár-rendezés, telek összevonás, telek megosztás, épület feltüntetés, épület törlés, szolgalmi jog, telekalakítás, kitűzés) kívül vállaljuk bármilyen felmérési térkép, tervezési alaptérkép, ill. megvalósulási dokumentáció, szintvonalas helyszínrajz, valamint 3D felületmodell elkészítését.

Igény esetén a felmérési térképhez digitális ortofotót mellékelünk, így a felmérés eredménye egyszerűen összevethető a természetbeni állapotokkal, illetve rengeteg többlet információhoz juthatunk általa.
Mivel nagy tapasztalattal rendelkezünk az egyéb „alternatív” adatgyűjtési eljárások (pl. 3D lézer szkennelés, a földi és légi fotogrammetriai kiértékelés, drónos felmérés) valamint a CAFM területén, ezért bizonyos szakterületek (pl. épületfelmérés, régészeti geodézia, ipari parkok, üzemek, gyárak, iparterületek felmérése) esetében a hagyományos földmérésen túl számos többletszolgáltatást tudunk nyújtani céges ügyfeleink számára.
Ezek közül fotós kiegészítő szolgáltatásainkat elsősorban építész, tájépítész, régész, restaurátor ügyfeleinknek, valamint ingatlanirodák számára, míg CAFM szolgáltatásainkat elsősorban ingatlan beruházó és üzemeltető cégek számára ajánljuk.
FÖLDMÉRÉS MAGÁNSZEMÉLYEKNEK
Magánszemélyként viszonylag ritkán merül fel igény egy földmérő mérnök munkájára. Általában a tulajdonában lévő ingatlannal kapcsolatban szokott olyan probléma felmerülni, melynek megoldásához földmérési ismeretek szükségesek. Elsősorban ingatlan adás-vétel, hitelfelvétel, vagy építkezés, felújítás kapcsán merülnek fel földmérési, ingatlan-nyilvántartási kérdések, pl. gyakran ilyenkor derül ki, hogy a több évtizede megépült családi ház még mindig nem szerepel a földhivatali alaptérképen.

Magánszemélyként Önnek szüksége lehet földmérőre:
- Ha építkezik.
Sok későbbi bosszúság elkerülhető ha már a tervezési fázis előtt felméreti egy földmérővel a telkét. A geodéziai felmérés során meghatározzuk a telek pontos méretét, elhelyezkedését, valamint felmérjük azokat az információkat, melyeket a tervezés során később majd figyelembe kell venni.
Ilyen például a telken található közművek, burkolatok, fák és egyéb növényzet, meglévő építmények elhelyezkedése, valamint a telek domborzati viszonyai.
A felmérési helyszínrajz ezen kívül tartalmazza a földrészlet aktuális jogi határát is (melyet az illetékes földhivataltól szerzünk be), így azonnal látszik, hogy ez milyen mértékben tér el a felmért természetbeni határvonaltól (pl. kerítéstől).
Többek között az építészeti tervezéshez is hasznos lehet új fotós szolgáltatásunk. Ennek keretében 15 méter magasságból készítünk légifotót vagy akár 3d panorámafényképet, így már előre láthatja, hogy melyik irányba mit fog látni leendő lakása emeleti ablakából. Részletek…
Az építészeti tervek elkészülte után – még az alapozási munkálatok előtt – célszerű földmérővel kitűzetni az épület (illetve ha szükséges, a kerítés) pontos helyét és körvonalát.
Végezetül a kivitelezési munkák után – kötelező jelleggel – fel kell tüntetni az épület pontos helyét a földhivatali nyilvántartási térképen (ehhez egy ún. változási vázrajz készül). Ezt a munkát csak megfelelő jogosultsággal rendelkező földmérő mérnök végezheti.
- Ha megváltozott az épület körvonala vagy bontásra került egy épület.
Egy meglévő épületrész megváltoztatását vagy bontását követően szintén földmérő által készített változási vázrajz alapján történik az ingatlan-nyilvántartási térkép módosítása (ún. épületfeltüntetés vagy épülettörlés keretében). Ilyen esetekben ún. épület feltüntetési vázrajzot (új vagy módosult épület esetében) vagy épület törlési vázrajzot kell készíteni (elbontott épület esetében).
- Ha módosultak a telek határai (telekalakítás, telekmegosztás, telekösszevonás).
A telek jogi határa leggyakrabban a telek megosztásakor, illetve több telek összevonásakor módosul, de a szomszédokkal való egyezkedés „eredménye” is lehet.
A módosításhoz természetesen szükséges az illetékes hatóságok (önkormányzat) engedélye, valamint a földmérő által elkészített vázrajz.
- Ha a telke használatával kapcsolatos jogokat vagy kötelezettségeket szeretné dokumentálni.
Ha a földhivatalnál szolgalmi jogot szeretne bejegyezni a telkére, ehhez szintén földmérő által elkészített vázrajz szükséges.
Gyakori eset, hogy – az esetleges vitás helyzetek elkerülése érdekében – egy osztatlan közös tulajdonú ingatlan használatát szeretnék dokumentálni a tulajdonos társak.
A használati megosztás segítségével a tulajdonosok közötti nézeteltérések elkerülhetők, ha a felek használati megosztási szerződést kötnek egymással. Egy külső (földmérő) szakember ebben nagy segítség lehet. Egyrészt pontosan felméri és térképen / alaprajzon ábrázolja a valós állapotokat, másrészt – amennyiben a tulajdonosok igénylik – kiszerkeszti és térképen / alaprajzon feltünteti a tulajdoni hányadoknak megfelelő használatot. Ezt követően – a tulajdonosok egyetértése esetén – a terepen kijelöli a használati határokat.
A használati megosztásról készült rajz a használati megosztási szerződés mellékletét képezi és a földhivatalhoz is benyújtható nyilvántartásba vétel céljából (a tulajdonviszonyokat ez természetesen nem befolyásolja).
- Ha módosult a társasházi lakás területe
Ebben az esetben a társasházi alapító okirat módosítása szükséges. Az alapító okirat módosítását csak ügyvéd végezheti, a rajzi melléklet (szintenkénti alaprajzok) aktualizálásához és a vázrajz földhivatali záradékolásához viszont földmérő közreműködése szükséges.
- Ha nem tudja, hol vannak a telek határai.
Ilyen esetben telek kitűzés vagy kimérés szükséges.
Eddigi geodéziai és földmérési munkáinkról a referenciák menüpont alatt található bővebb információ.
Geodéziai és földmérési munkadíjainkról az árak menüpont alatt található bővebb információ.
